Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legérdekesebb Spanyol Klubos előadás Carlos Roberto Gajardo úr nevéhez fűződik. A Chilei Köztársaság budapesti konzulja úgy döntött, hogy az általános információk (népesség, földrajz, ünnepek) helyett inkább szubjektív szemszögből nézve mesél Chiléről.

Mivel a teremben nyelvtanulók várták a konzul urat, első témaként a jellegzetes chilei akcentust emelte ki, mely könnyen felismerhető a latin-amerikai változatok közül és az egész ország területén azonos, nincs tehát régiónként különbség a kiejtésben. Talán minden jelenlévő egyetértett abban, hogy a Chilében beszélt spanyol könnyen érthető, szemben például egy kubai verzióval. 

Érdekes kérdés szokott lenni, amikor a klubtagok megkérdezik a célországból érkezett vendéget, hogy milyenek az emberek, hogy lehetne leírni őket nagy általánosságban, meséljen, hogy hogy élnek, mik a központi értékek, mi fontos nekik a mindennapi életben, hogyan szórakoznak és hasonlók. Értelemszerűen minél nagyobb az adott ország népessége, annál összetettebb kérdésről van, nehéz általánosítani, de azért bizonyos szintig lehet. 

Carlos Gajardo például rácáfolt néhány sztereotípiára, melyekkel a chileiket szokás illetni: Európában legtöbben azt gondolják, hogy a chileiek egytől egyig forróvérű, kreol bőrű, táncoslábú latin-amerikaik, pedig szerinte ez nem igaz. Külsőre minden verzió megtalálható (fehérebb bőrű, kék szemű, világos hajú vagy kreolabb, karakteres vonású őslakosok leszármazottjai), de nem lételemük a tánc, nem salsázik mindenki, elmondása szerint kevesen érzik úgy igazán a ritmust és kicsit visszahúzódóbbak mint a többi latin-amerikai országból származók. 

Azt is megtudtuk, hogy Chilében nagyságrendileg ezer magyar él, igen sok a bevándorló (illegálisan érkezők is tanulhatnak, orvosi ellátásban részesülnek) és itt él a legnagyobb palesztin kisebbség az egész világon, akik többségében amúgy keresztények. Peruiak is vannak szép számmal (150 ezer), akik színes gasztronómiájukkal gazdagítják az országot (aki perui éttermet nyit, az tuti siker elébe néz arrafelé). Ezen kívül sok kolumbiai és koreai is dönt úgy, hogy Chilében telepedik le a jobb élet reményében.



"Mondd egy peruinak, hogy a PISCO chilei, tuti kiakad!" - Carlos Gajardo elmondása szerint van némi különbség ugyan a Peruban és a Chilében keszült ital között, de mindkettő nagyon finom. Az örök vitatémát (honnan származik a pisco) a peruiak azzal "lezárták", hogy náluk tilos a chilei verziót árusítani, punktum. Chile viszont ennél nyitottabb politikát folytat, ami abban is meglátszik, hogy ők többet exportálnak a chilei verzióból mint a peruiak a sajátjukból. A kereskedelemben is ezért sikeresek, mert nyitottak, arra törekszenek, hogy minél kevesebb korlátot állítsanak, inkább minden lehetőséget megragadjanak és amiben versenyképesek (pl.: bor, gyümölcsök, réz), abban sikerre is viszik. 

"Chile es un país solidario." Ez a mondat többször is elhangzott, előadőnk hangsúlyozta, hogy az emberek kifejezetten segítőkészek, melyet talán az is magyaráz, hogy számos természeti katasztrófa (gyakori földrengések) sújtotta és sújtja az országot, amikor az embereknek szüksége van a segítségre, a szolidaritásra. Vérükben van az önzetlen segítségnyújtás.


A baráti hangulatú beszélgetés végén arra is fény derült, hogy a nemzeti zászlón lévő csillag a reményt jelképezi. 

Ezúton is köszönjük a konzul úrnak, hogy eljött hozzánk a Spanyol Klubba, élveztük ezt a kevésbé hivatalos, formális beszélgetést. Bizton állíthatom, hogy egy pozitív képpel mentünk haza, annak tekintetében, hogy mit jelent az hogy chilei.