Ahogy kinyílik a pályaudvar várótermének ajtaja, egy pillanatra azt hihetjük, bármilyen jól is forgattuk a térképet, mégis eltévesztettünk valamit, ugyanis pályaudvar helyett egy valóságos botanikus kertbe érkeztünk. De jó helyen vagyunk…

A várócsarnok burjánzó, gyönyörű zöld növényzete, hatalmas pálmái inkább maradásra bírják az embert, minthogy indulásra késztessenek. Kicsit más a hangulata, mint egy lepukkant váróteremnek, ahol nem szívesen időzik az ember. Nos, ez itt valahogy máshogy van.

A paradicsomot idéző csarnokban szívesen üldögélnek az utasok egy-egy kávé, üdítő mellett, vagy egyszerűen minden kulináris élmény nélkül a vadregényes növényzet ösvényein elhelyezett padokon. Ahogy körbenézünk, felmerül bennünk, hogy egyesek annyira jól érzik itt magukat, hogy már vagy rég elment a vonatuk, vagy eszükbe sincs vonatra szállni.

Az épület újabb szárnya felé haladva egy pár elhagyott kofferbe, kalapba, és egy sétabotba ütközünk. Messziről úgy tűnik, mintha valaki megfeledkezett volna róluk, de ahogy közelebb érünk, látjuk, hogy csak szobrok, vagyis örök vendégei a pályaudvarnak. A vágányokkal csak a fenti szinten találkozunk, innen indulnak a vonatok.