Spanyol társulat Budapesten: Teatro TylTyl

spanyol színházi társulat, spanyol előadás, spanyol portál, Új Színház TylTyl-ék, azaz egy spanyolországi színi társulat érkezik Budapestre május 18-án, vasárnap. A Navalcarnero-ban működő csapat elsődlegesen a gyermekek művészettel való korai megismertetését, megkedveltetését tűzte ki célul. Egyik darabjuk magyar vonatkozású, ugyanis Liszt Ferenc műveit hivatott megismertetni a nagyérdeművel. Nem véletlen tehát, hogy vasárnap a Liszt: teatro sonoro c. darabjukkal lépnek színpadra az Új Színházban.

A madridi Tyl Tyl Színház, mely egy spanyol gyermek- és ifjúsági művészeti központ egyben. „LISZT, TEATRO SONORO – LISZT, HANGSZÍNHÁZ” című előadásukban, a világhírű, vallásos, magyar zeneszerző öt darabját alkalmazták színpadra, a Szerelmi álmok és a Vigasztalások 2, 3, 5 és 6 műveit. A négy színész előadását áthatja a romantika esztétikájának varázslatos és karakteres játéka, a fantázia és a tánc mágikus teremtőereje, Liszt játékos zenéjével egybeforrva.

spanyol színházi társulat, spanyol előadás, spanyol portál, Új Színház

Bár az előadás inkább gyerekeknek szól, miért ne tetszhetne felnőtteknek is! Ezt döntsétek el Ti, az alábbi videó alapján! 

Még egy fontos részlet: az előadás után kötetlen beszélgetés következik a színészekkel, spanyol nyelven. (De lesz tolmács is.) 

Ha kedvet kaptál megnézni az előadást az Új Színházban, jegyvásárláskor/rendeléskor mondd be a "SPANYOL PORTÁL" jelszót és 50% kedvezényt kapsz a jegyárból.

(2.500 Ft helyett így 1.250 Ft lesz a jegyár) 

¡Hasta el domingo! 

Jegyinformáció/jegyrendelés: 06 1 321-48-89 vagy Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

TEATRO TYL TYL (MADRID) előadása

Ave Maria Tejón

Jesus Cardena
Nerea Lovecchio
Daniel Lovecchio
Zongorista: Elena Jimenez

 Díszlet: Teatr i Aktora Laki
Jelmez: Mariani Marquerie
Fénytervezés: Tyl Tyl Színház

Színpadra alkalmazta és rendezte: Daniel Lovecchio

spanyol színházi társulat, spanyol előadás, spanyol portál, Új Színház