Ha foglalkoztat már egy ideje a spanyolországi munkavállalás, de még nem mertél belevágni a nagy kalandba, ez az interjú neked szól. Martin Anna és Jónás Csaba évek óta kinn élnek, ottani tapasztalataikról mesélnek nekünk.

          

Mióta élsz kint Spanyolországban és merrefelé?                                           

Csaba: 2006 április végén jöttem ki, hogy itt legyek május 1-jén, a szabad munkavállalás dátuma napján. Tudtam, hogy időben kell elkezdeni, mert már 2007-ben sokan fognak jönni otthonról, addigra szerettem volna tapasztalatot gyűjteni, és főként olyan munkát találni, ahol többé-kevésbé fixen maradhatok egész évben. Jelenleg Benalmádenán, Málagától nem messze élek egy viszonylag nagyobb településen.

Anna: Másfél éve élek Andalúziában, egész pontosan Rondában. 2009-ben fél évet töltöttem Sevillában Erasmus ösztöndíjjal, de az inkább egy hosszabb vakációnak tekinthető, mint „ittélésnek". 

Miért döntöttél úgy, hogy kiköltözöl? Valamilyen személyes indíttatásból vagy esetleg munkalehetőség miatt? 

Anna: A legfőbb ok az volt, hogy a barátom spanyol, és szép lassan úgy alakult, hogy szeretnénk együtt élni. Ez persze nem jelentette egyértelműen azt, hogy Spanyolországban kell letelepednünk. Valójában Angliában és Svájcban kezdtük, de engem mindig jobban vonzott Spanyolország, így amikor úgy adódott, hogy legalább egyikünk munkalehetőséghez jutott, úgy döntöttünk, hogy otthagyjuk az állásunkat Svájcban és jövünk. Mérlegeltük természetesen Magyarországot is, de úgy gondoltuk, hogy minden munkaerőpiaci nehézség ellenére hosszabb távon jobb lesz nekünk itt.

Csaba: A gondolat, hogy ki kellene jönni, még 2004-ben fogant meg a fejemben, amikor nyaralni jöttünk ki a nővéremhez a barátnőmmel. Tetszett itt az élet, az emberek, az idő. :-) Valójában sem az anyagi indíttatás, sem pedig a munkahelyváltás nem volt igazán az indokok között, inkább csak változtatni akartam az akkori életemen, mást szerettem volna, mint ami addig volt. Ráadásul viszonylag egyszerű volt a helyzetem, hisz a nővérem már akkor hosszú évek óta itt élt.

 Hogy sikerült elhelyezkedned, mennyire volt nehéz?

Csaba: Az első állásomat gyakorlatilag készen kaptam a nővérem jóvoltából, hisz ő segített benne. Bár 2006-ban szinte bárhol lehetett munkát találni, nyelvtudásra sem volt nagyon szükség, főként nem nyáron. Akkor még nem volt krízis, mondhatni inkább munkaerőhiány volt. Ősszel is viszonylag egyszerűen el tudtam helyezkedni egy másik állásban, a nyaralószezon végén. Mára már gyökeresen megváltoztak a dolgok, sajnos.

Anna: Építészmérnöki végzettséggel gyakorlatilag lehetetlennek tűnt, és az igazság az, hogy túl sokáig nem is kerestem ezen a területen. Az első évben még egy-egy projekt erejéig néhány hónapra visszamentem Svájcba a régi munkahelyemre (egy építészirodába) külsős munkatársként (immár spanyol egyéni vállalkozóként), majd az év végén két hónapot dolgoztam egy portugál irodában egy tervpályázaton. Így három hónapnál többet folyamatosan nem töltöttem Spanyolországban. Mikor itt voltam, mindig kaptam kisebb tolmácsolási megbízásokat, de ez önmagában a korábbi megtakarításaim nélkül nem lett volna elég az önfenntartásra és az egészségbiztosítás fizetésére, mivel ezalatt „autónomo"-ként (egyéni vállalkozó) voltam bejelentve Spanyolországban.

Portugáliából visszatérve idén februárban döntöttem úgy, hogy most már legalább egy évet itt maradok, félreteszem az építészetet, új dolgokat tanulok és megkeresem, hogy a nyelvtudásomra támaszkodva miből tudok hosszú távon megélni. Szinte teljesen kizártnak tűnt, hogy normális feltételekkel, bejelentett állást találjak, így alapvetően továbbra is egyéni vállalkozóként képzeltem el a jövőt. Így aztán öt hónapon keresztül igyekeztem jó sokat tanulni, a korábbi folyékony, de nem túl hivatalos spanyol nyelvtudásomat szakfordítói szintre feltornázni, és az eddigi internetes önéletrajz-küldözgetés helyett személyesebb ismeretségeket kötni. Júniusra végül úgy tűnt, hogy szép lassan megvetem a lábam és egyéni vállalkozóként lesz annyi bevételem havonta, hogy a barátom jövedelmével együtt már szerényen, de nyugodtan átvészeljük belőle a kezdeti nehéz éveket. Ekkor azonban hatalmas meglepetésként behívtak állásinterjúra egy közeli hotelbe, ahová néhány hónappal korábban „próba-szerencse alapon" adtam be az önéletrajzomat. Július eleje óta itt dolgozom teljes munkaidőben, és mellette továbbra is fordítok a korábban megszerzett ügyfeleim egy részének. 

 

Elégedett vagy a munkáddal, szereted amit csinálsz? Téged bejelentett munkaerőként foglalkoztatnak vagy ilyenre ne nagyon számítson a külföldi munkavállaló?

Anna: Összességében elégedett vagyok. Szerencsém van, mert a környék egyik legjobb szállodájába kerültem, magas elvárásokkal, de korrekt munkafeltételekkel. Élvezem, hogy egy teljesen új szakmát tanulhatok, hogy nap mint nap használom az angol nyelvtudásomat (a spanyol mellett kicsit kezdett megkopni), és hogy olyan helyen dolgozom, ahol kiemelkedő szolgáltatást nyújtunk. Azt persze be kell látni, hogy ezért kár volt építészmérnöki diplomát szerezni. Nem gondolom úgy, hogy most már örökre recepciósként fogok dolgozni, és nem is zárkózom el semmilyen újabb lehetőség elől. Szerintem nem egyszerű bejelentett állást találni, de ez nem attól függ, hogy az ember külföldi munkavállaló-e. Sok spanyol is részmunkaidős szerződéssel (és fizetéssel) dolgozik teljes munkaidőben.

Csaba: A jelenlegi munkámmal tökéletesen meg vagyok elégedve, eddig ez a legjobb állásom, úgy fizetés tekintetében, mint szabadidőben. Most hétfőtől-péntekig dolgozom, szabadok a hétvégéim és az ünnepnapok is, ami elég ritka a mi köreinkben, akik kétkezi munkából tartjuk el magunkat. Amivel viszont nem vagyok kibékülve, az a sziesztaidő. Elvesztegetett óráknak tartom, amik ha nem lennének, vagy kevesebb lenne, sokkal hamarabb érhetnék haza este.

Nekem gyakorlatilag minden eddigi munkahelyemen szerződést adtak (kivéve egyet, de ott csak másodállásban dolgoztam egy pár hónapot). Amennyire én tudom, a nagyobb munkaadók nem igazán merik megkockáztatni az ellenőrzést, de ettől függetlenül olyan munkavállaló is van a baráti körömben, akinek nincs semmiféle szerződése sem. Sőt negatív tapasztalatunk is volt még a legelején, amikor az akkori barátnőmet (akivel együtt jöttünk ki) szerződés nélkül alkalmazták és a végén nem kapta meg azt a fizetést, amiben megegyeztek a legelején a munkaadóval. Én azt mondanám, hogy minél nagyobb egy cég vagy egy vállalkozás, annál biztosabb, hogy szerződést is fog adni a munkavállalóinak. A kisebb vendéglátóipari egységekben viszont sajnos eléggé meg van kötve az ember keze a mostani helyzetben, mert ha fel is veszik, már fél szólni azért, hogy nincs szerződése, hisz az utcán tömegével vannak olyanok, akiknek ez jelenleg egyáltalán nem számítana. Főleg a konyhán sok a feketemunka, ahol nem is látják az embert az utcáról.

Mennyire kérték a spanyol nyelvtudást az álláskeresés során? Te hogy álltál akkor a spanyollal, megértetted már magad?

Csaba: Mint már említettem, az első időkben nem volt nagyon szükség a nyelvismeretre, nem is igazán volt nekem sem. Persze azért tudni kellett legalább egy keveset spanyolul, de ha beszéltél mellette angolul, akkor ki tudtad egészíteni magad. Aztán 2008-ban minden megváltozott. Az emberek sorra elkezdtek az utcára kerülni és egyre nehezebb volt érvényesülni annak a külföldinek, aki nem beszélt legalább középfokon spanyolul. Szerencsére addigra már sokkal jobban ment a nyelv nekem is, valamint már volt egy olyan fix, nem szezonális állásom, ahol megbecsültek. De persze tudtam, hogy ez kevés lesz a jövőre nézve, így mellette jártam magántanárhoz, aki elég sokat segített. Szerencsére nekem évek alatt sikerült elérni egy olyan szintet, ahol már túl sok problémám nincs, viszont tudom, hogy ha valaki minden nap tanul, akkor pár hónap alatt eljuthat arra a szintre a nulláról, ahol már tud érdemben kommunikálni a másikkal. Példát is tudok erre mondani, ismerek egy olyan lányt, aki zéró nyelvismerettel jött ki ide kb. 8-9 hónapja, minden nap keményen tanul könyvekből és kérdezgeti a másikat (úgy minket, mint a helyieket) a helyes beszédről és a szavak jelentéséről, és ma már jól beszél és ír is spanyolul.

Anna: Mivel már jól tudtam spanyolul, alapvetően olyan munkát kerestem, ahol kellett a nyelvtudás. (Valószínűleg ha nem tudtam volna spanyolul a jelenlegi munkaerőpiaci helyzet mellett nem jöttem volna Spanyolországba munkát keresni.)

Itthon mindenki a válságra panaszkodik és Spanyolországból is rémisztő hírek érkeznek ami a gazdasági helyzetet, munkanélküliséget illeti. Mennyire lehet érezni ezt kint a mindennapi életben?

Csaba: Itt nagyon is lehet érezni a válságot, sajnos. Legelőször az építőipar omlott össze, majd a szolgáltatóipar, a boltok, kisebb-nagyobb üzletek, végül a bankok. Azt mondják, hogy most többé-kevésbé a gödör alján vagyunk. Mások pedig éppen azt, hogy a java még csak ezután kezdődik... Egyelőre a válasz még várat magára, mindenesetre az én személyes tapasztalatom az, hogy újból nyílnak kis üzletek, az emberek már-már mernek vállalkozni. De persze azért még csak finoman. Remélem, hogy pár éven belül kilábalunk végre a krízisből, ha nem is teljesen, de jobb lesz. Most viszont még meg kell becsülni, ami van, jelenleg még küzdeni kell a munkáért, mert sokan vannak az utcákon. Nyáron talán a turistaszezon miatt könnyebb volt állást találni a vendéglátóiparban annak, aki időben és komolyan keresett munkát tavasszal, de jön az ősz.

Anna: Az életszínvonal egyértelműen magasabb mint Magyarországon, és egyelőre az állam valahogy megoldja a rengeteg munkanélküli támogatását. Ez a környék Spanyolország egyik legszegényebb vidéke, de én nem látok olyan jellegű szegénységet ami Magyarországon, vagy akár Portugáliában érzékelhető néha. A munkanélküliség viszont siralmas. Az, hogy a fiatalok 50%-ának nincs munkája kívülről csak egy statisztikai adat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy lassan az az általános, hogy az ember a tanulmányai (akár egyetem) befejezése után évekig nem talál munkát. Nem hal éhen, de gyakran 30-35 éves koráig a szüleivel él, családalapításra esélye sincs. Magyarországon persze a bérek sokszor alacsonyabbak, mint itt a munkanélküli segély (ez viszont csak annak jár, aki valahogy talált magának már legalább egy bejelentett munkát legalább egy évig). Szerintem ez pszichológiailag sokkal rosszabb állapot mint a magyarországi, mert egy egész nemzedék érzi úgy, hogy esélye sincs elkezdeni a felnőtt életét.

Mennyi pénzre, keresetre van minimum szüksége az embernek a megélhetéshez Andalúziában? (Ha azt feltételezzük, hogy lakást kell bérelnie és eltartania saját magát.) A cikk információ elavultak lehetnek, mivel az interjú 2011-ben készült. - szerk.

Anna: Egy nagyobb városban (Sevilla, Málaga, Granada stb) kb havi 200-250 euróból lehet szobát bérelni. Egy kisvárosban (mint pl. Ronda) 250-300 euróért már egy olcsó kis lakást lehet találni. A szolgáltatások drágábbak, mint Magyarországon, mivel a bérek magasabbak (kb. kétszeres ár). Az élelmiszer és a ruhák ára nagyjából azonos. Ami megnehezíti a helyzetet az a TB. Ha bejelentett állást talál az ember akkor ez meg van oldva. Ha nincs bejelentett állása, akkor bejelentkezhet egyéni vállalkozóként, de így havi 260 eurot vonnak le a bankszámláról, függetlenül attól, hogy van-e bevétele vagy nincs. Ha az ember egy évig fizeti a járulékokat utána jogosult munkanélküliként ingyenes ellátásra, illetve ha a szülei, házastársa stb. biztosítottak, akkor is. Ennél olcsóbb megoldás, ha az ember Magyarországon fizeti a TB-t és kihasználja az EU biztosítási kártya nyújtotta kiskaput, de ez persze egyéni ízlés kérdése.

Csaba: Jó oldala is van a válságnak, többek között az albérletárak esése. Sok ezer lakás maradt üresen országszerte, mert a bérlők hazamentek munka hiányában, a hitelt viszont fizetnie kell a tulajdonosnak, vagy a bank elveszi az ingatlant. Jelenleg egy studiólakást már 200 euró/hó-tól lehet találni, persze ez függ a helytől és a környezettől is. Ha nincs előfizetéses mobilod, se neted a lakásban, akkor havi 450-550 euró már elég ahhoz, hogy megélj belőle egymagad. Ez egy kb. 4-6 órás, félmunkaidős állás fizetésének felel meg. Én éveken keresztül éltem meg ennyiből.

Vannak magyar barátaid kint vagy inkább a helyiek alkotják a társaságodat, baráti körödet?

Anna: Ismerek a környéken élő magyarokat (főként a korábbi tolmácsolási munkáim miatt), de minden itteni barátom vagy közeli ismerősöm spanyol.

Csaba: Nem vagyok valami nagy társasági ember, de a barátaim többsége magyar. Természetesen a spanyol kollégáimmal jól érzem magam a munkahelyen, valamint a hobbym révén is csak spanyol ismerőseim vannak, de néhanapján, amikor beülök egy bárba, azt többé-kevésbé magyarokkal teszem. Ez is egy érdekes dolog, mert ha otthon lennék és otthon találkoztam volna az itteni jelenlegi magyar barátaimmal, valószínűleg nem lennénk azok, hisz nagyon sok mindenben különbözünk egymástól, de a helyi környezet, a viszonylag kevés itteni magyar kapcsolat és adott esetben egymás kölcsönös segítése összekovácsolt bennünket.

Köszönjük, hogy megosztottátok velünk spanyolországi tapasztalataitokat!