Loading color scheme

Mi az a sidra?

Spanyolország északi régiójának jellegzetes itala a sidra. Nem egy pálinka jellegű gyomormelegítőre kell gondolni, inkább egy könnyed nyári italra, mely mindössze 4-6% alkoholt tartalmaz. De miből készül és hogyan fogyasztják a spanyolok?

Asturiasban termő almából készül, azaz annak a mustjából, így szinte olyan mint egy nyári almalé kevés szénsavval és alkoholtartalommal megspékelve. Bár almabornak szokás fordítani, kevés borjelleggel bír.

Mivel egy helyi jellegzetességről van szó, így ebben a régióban igen közkedvelt ital, évente mintegy 40 tonna almát dolgoznak fel és fogyasztanak el utána előszeretettel a sidrából.

Érdekesség még, hogy ezt az italt nem akárhogy szolgálják fel, külön rituáléja van, emylet spanyolul úgy mondanak, hogy "escanciar". Ahogy a videón is látod, magasról öntik az almabort, a poharat megdöntve tartják, hogy a falához ütközve a felszabaduló oxigén előhozza a buborékokat.

 Az így felszolgált sidra-t nem szokás kortyolgatni, általában viszonylag gyorsan elfogyasztják, hogy ne veszítse el  frissességét, szénsavas jellegét.

Asturiasban léteznek külön sidrería-k is, azaz olyan sidra-ra specializálódott vendéglátóhelyek, ahol hatalmas hordókból csapolják ezt az északi nedűt és mellé tapasokat kínálnak.

A hagyományok szerint az év első sidráját a Semana Santa (Húsvét) alkalmával szokták megkóstolni.

 

flamenco kviz banner

mala leche