Shangó Dely Sánchez-zel beszélgettem...

shangokicsiEgy mosolygós, hihetetlen kisugárzással bíró, közvetlen, ugyanakkor világhírű kongaművészről van szó. A kolumbiai-magyar származású zenészt arról faggattam, hogyan kezdődött pályafutása, mik a jövőbeli tervei, s próbáltam közelebb hozni hozzátok azt a barátságos fiút, akit megismerhettem benne.

-Már-már világpolgárnak számítasz. Eddigi pályafutásod során gyakran költözködtél, több országot is megismerhettél. Mindenhol otthon érzed magad?  -Azt mondanám, a világ bármelyik csücskében jól érzem magam, főképpen mert Bahá'u'lláh, a Bahá'í vallás alapítójának szavai visszhangoznak a fejemben: "a Föld olyan, mint egy egységes ország. Nem vagyok idegen egyik országban sem. Természetesen az otthonomat leginkább szülőhazámmal, Kolumbiával azonosítom."

-És hogy kerültél Magyarországra? Megtaláltad a helyed itt? Hogyan jellemeznéd a magyar embereket?
- Az édesapám magyar származású, s így ugyan nem itt születtem, jogi értelemben megillet a magyar állampolgárság, ez pedig sok előnnyel jár a bürokrácia szempontjából. Azáltal, hogy magyar állampolgár vagyok, európai polgár is vagyok, könnyebben utazhatok.

Kolumbiának sokkal több nemzetközi problémája van, ami az utazást illeti. Mindig is szerettem volna megismerni Európát, nem tudtam, mikor jön el az ideje, de ki akartam próbálni magam itt is a munkám területén és fejlődni mind professzionális, mind emocionális téren. Több évig éltem az Egyesült Államokban, s jövőterveimet is arra az országra építettem, ám amikor problémám támadt a vízumommal, és nem térhettem vissza az USA-ba, kézenfekvőnek tűnt, hogy Európába jöjjek. Édesapám révén otthon több magyar gesztussal, szokással szembesültem anélkül, hogy ismertem volna az országot, hiszen egy évvel ezelőtt jártam itt először.

A magyarok meglehetősen komolyak, pontosak, amit elhatároznak, azt keresztülviszik, ugyanakkor van bennük egy kevés pesszimizmus. Amint valami valószínû, de nem biztos, csak a negatív irányba billenhet el a mérleg. Az első mondatok, amiket megtanultam magyarul: Nincs. Nem lehet. Nem szabad.

-Nem érzed úgy, hogy kimaradt valami az életedből, amiért már gyerekkorodban a karrieredre koncentráltál?
-De, egyértelműen igen. Én kevésbé lehettem gyerek, nem úgy mint a barátaim, akik egész nap játszhattak.

De nincs okom panaszkodni, mivel a szüleim lehetőséget adtak rá, hogy több területen is kibontakozhassak. A zene mellett aktívan sportoltam, kosaraztam, fociztam, kézilabdáztam, atletizáltam. Aztán egy idő után eljutottam a válaszút elé: egyszerre voltam a sportcsapatban, s 12 évesen már apukám együttesében játszottam. Döntenem kellett, hogy koncertre vagy meccsre menjek. A zene felé vettem az utam.

A beszélgetést jövő héten folytatjuk, amikoris Shangó zenei karierjéről mesél nekünk!